Pityergősök és hegyhengergetők! Figyelem!


Az alábbi gondolatokat azoknak az anyukáknak szedtem össze, akik tanácstalanok gyermekük első közösségi játékos énekes foglalkozáson való sírdogálásával kapcsolatban.

Nem egyszer előfordul, főként év elején a csoportok indításakor, hogy amikor először tértek be egy baba-mama foglalkozásra, a kicsi nyugtalan, nagyon bújós, sírós és még sorolhatnék változatokat. Örömteli várakozásotok ilyenkor keserűvé válhat, de ha természetesnek veszitek, nem ijedtek meg a helyzettől akkor legkésőbb a harmadik alkalommal már felszabadultan és várakozás telien érkezik kisgyermeketek is.

Szóval fel a fejjel, ha gyermeketek az ajtóra mutogat, a cipőjét hozza, és olyan mintha ki akarna menekülni! Valaki a szokatlan létszámra reagál így, valakit egy-egy hangszer hangja lep meg, vagy amikor egy csokornyi anyuka ritmus visszhangot tapsol.

Teljesen természetes, hogy a kezdet kezdetén az új impulzusok, az arra érzékenyebb gyermekek lelki békéjét felboríthatja. Ne csüggedjünk, tegyünk egy kört a teremben. Nézzünk ki vele az ablakon, ha nagyon szeretné, akár ki is sétálhattok vele a teremből, de próbáljatok hallótávolságon belül maradni, hogy bármikor vissza tudjon jönni, ha felfigyel egy egy dalra, mondókára. Ne vigyük rögtön haza, de ne is erőltessünk semmit! Ha akár odakint elmajszolt egy kiflivéget utána, ha kedve van, próbáljuk újra becsalni, és jövő héten is térjünk be. Érdemes három próbát tenni, mert ilyenkor a reakció tulajdonképpen nem arról szól, hogy nem tetszik neki a foglalkozás, hanem csak az érzelmi biztonsága rendült meg egy kicsit, esetleg az anyukának jelez ezzel, vagy tudtára adja, hogy nincs komfort érzete a kortárscsoportban. Ha ezt a kis kezdeti bizonytalanságot türelemmel és nyugodtan átvészeljük, akkor az hatványozottan is hasznos. Tulajdonképpen egy tanulási folyamatnak lehetünk ilyenkor szemtanúi. Egyben gyermekünk szociális érését támogathatjuk. Ha kitartunk, a kicsinek sikerül leküzdeni kezdeti gátlásait, félelmeit, szorongásait, és így nem a kudarc rögzül majd benne, és bennetek sem.

A foglalkozás menetét egyáltalán nem zavarja egy kis sírdogálás, nyugodtan maradjatok a kesergőkkel a teremben, üljetek félre, ha úgy jobb vagy sétáljatok velük.

Másik eset, amikor az anyukák tanácsot szoktak kérni tőlem, hogy nem „ül meg „ a gyermek. Nem is kell! Ennél a korosztálynál természetes, hogy a gyerekek, izegnek, mozognak. A lényeg, hogy hallják, mi történik. Ez bőven elég ahhoz, hogy a dalok és mondókák „beépüljenek”, és előbb utóbb, a látszólag sosem figyelő legmozgékonyabb gyermekek is amint megtanulnak beszélni, otthon rázendítenek a nálam halott énekekre.

Attól függetlenül, hogy az anyukák a zenei foglalkozáson egy körben ülnek, eltekintve az ölbeli játékoktól és a sétáltatóktól, amikor más a helyzet, attól még a gyerekek szabadon mozoghatnak. Más kérdés, hogy mivel sok baba még nem tud járni, ezért valóban a mamák ölében ücsörögnek, van, aki nagyként is így érzi biztonságban magát, de ez nem jelenti azt, hogy a Te örökmozgódnak ülve kéne maradnia. Ezt is vegyétek természetesnek.

A foglalkozásokon, ne legyenek elvárásaink gyermekünkkel szemben, csak akkor avatkozzatok be a történésekbe, ha egymást bántanák a kicsik, vagy ha a testi épségükön eshet csorba.

Ez amúgy igen ritka, úgyhogy aggodalomra tényleg semmi ok!

A megszokott jó hangulatú foglalkozásokra továbbra is várok kicsiket és nagyokat, sajtkukacokat, és pityergősöket, táncolósokat, megfigyelőket, tudósokat, kis filozófusokat, nagy felfedezőket, hegyhengergetőket, zenemanókat, és tapsikolósakat.

2008. szeptember


Jakabosné Kovács Judit, drámapedagógus,
Mazsola Játszó és Manócska Muzsika foglalkozásvezető