Köszöntő   Hírek   Mazsola Játszó   Manócska Muzsika   Rólam, munkámról   Hol, mikor?   Fotógaléria   Mazsola és     Manócska   Mindennapokra   Dalok, mondókák   Bábjáték   Drámapedagógia   Írásaim Gondolatébresztő Mosolyfakasztó Ti írtátok   Rendezvények   Sajtósarok   Ajánló   Kapcsolat     GONDOLATÉBRESZTő   Milyen idős gyermekkel játszhatóak az ölbeli játékok? Ezt a kérdést vetette fel egy érdeklődő a fórumon (egyszervolt.hu napocska/ Gáspár Sári fórum/ölbeli játékok rovata): Az ölbeli játékokkal kapcsolatban kérdezném, hogy miért fél éves kortól lehet csak ezeket játszani, hiszen a gyerekeket előbb is ölbe vesszük már. A másik kérdésem, én úgy tudtam, hogy a nagyobb óvodások játékai közé ezek már kevéssé tartoznak. Biztos, hogy gyereke is válogatja, de átlagos öt éves már inkább gyerektársakat keres a játékhoz, főképp a szerepjáték jellemzi a nagyóvodás korosztályt. Persze tudom én, hogy szívesen bújnak még a szüleikhez ezek a gyerekek is, de az ölbeli játékokat leginkább a kisebbek, a még nem óvodás gyerekek, esetleg még a kiscsoportos óvodások élvezik. Válaszomat olvashatjátok alább. Várom a ti véleményeteket, tapasztalataitokat is! Kedves Anniehall! Jól érzed, nemcsak fél éves kortól lehet játszani az ölbeli játékokat. Azt, hogy fél évestől öt éves korig, csak irányadóként szoktam írni, és újonnan nyitott kerekito.hu ölbeli játék oldalon amúgy azt írom, hogy születéstől- öt éves korig. A körülbelül szót le kellett spórolnom internetes szövegszerkesztési okokból, mert ha mindent hosszan részletezek, akkor nincs türelme elolvasni az anyukáknak, akik csak pillanatokra tudnak gép mellé ülni. Így, hogy rákérdeztél szívesen kifejtem: Mint sok minden másban itt sincsenek tényleges kor és hónap határok, gyermek, szülő és helyzetfüggő az, hogy mikor élünk az ölbeli játékok adta lehetőséggel. Ha azt kérdeznék, hogy melyik korosztály élvezi a legjobban, melyiknek való leginkább, akkor azt válaszolnám, hogy 1-3 éves kor között. Ha azt kérdezi valaki, hogy mit ír a szakirodalom, és mit tudunk meg erre vonatkozóan néprajzkutatásokból akkor a válasz az, hogy körülbelül egy éves kortól játszották nagyanyáink (vagy épp aki ráért, nem feltétlen az anya) ezeket a játékokat a kicsikkel, körülbelül hat éves korig. Természetesen korosztálytól függően más intenzitással és a felcseperedő gyermeknek már nem ez volt a fő játéktevékenysége, ahogy ez ma is igaz és te is jól látod. Ha viszont azt kérded mi a tapasztalatom, akkor én féléves kor körültől már mindenképp ajánlom, ezek felelevenítését, és mindig örülök, ha azt látom, a saját foglalkozásaimon is, hogy már pár hónapos babákat is ringatnak például az „Érik a dinnye, hajlik az ága, bodorodik a levele bújjunk a csalánba!” rövid énekes ölbeli játékra. Végén az összebújás már a csecsemőkkel is öröm. De azért az igazi lovagoltatók, hintáztatók ideje nem jön el ilyen korán, hiszen azok valódi lendülettel, csak már ülni tudó gyermekekkel játszható (talán innen jön a fél éves meghatározás, mert „átlag gyermek” ha ilyen létezik, akkor kezd el biztosan ülni). Az anyukák nagyon jól érzik, hogy mit lehet már a pár hónapos gyermekkel is, és akár hintáztatót, lovagoltatót is játszanak velük, de ez esetben csak óvatosan szinte ringatva végén kicsit megdöntve, vagy felemelve játékfajtától függően. Az érintgetős játékokat már sokan játsszák ebben a pici korban is a gyermekkel. Hatása már ekkor érezhető, hiszen ha még nem is érti, érzi a gyermek, hogy itt egy szeretetteljes odafordulásról van szó. Már eleve az, hogy szembefordulunk, egymást nézzük. Pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy a felnőtt pupillája is változik, nő, és még megannyi nem tudatos jelből, az éneklő, mondókázó anya hangjából is érzi a baba, hogy most ráfigyelnek, őt gondozzák, ő a világ közepe, és egy mosollyal már ki is mutatja. A visszacsatolás aztán további játékos percekre ösztönzi az anyát. Valahogy így alakul ki az első életévekben egy érzelmi kommunikáció, érzelmi biztonság, mely minden további testi, lelki fejlődés alapja. Sok tapasztalati példát mesélnek örömmel a mamák erre vonatkozóan, és magam is szoktam látni, ahogy egészen pici gyermekek felfigyelnek egy-egy mondókára. Ha azt vesszük, hogy a hallásuk már a pocakban kifejlődik, akkor elmondhatjuk, hogy az énekkel kísért játékokat alsó korhatár nélkül dúdolhatjuk kedvünk szerint és aztán korának megfelelően bevezetjük őt a számunkra kedves ölbeli játék minden mozzanatába, melyet körülbelül egy éves kortól,már „a teljes forgatókönyv” szerint játszhatunk. Ugyanez a megközelítés érvényes a felső korhatárra. Számos beszámolót hallottam, hogy a Mazsola Játszót kinövő óvodások még kérik a játékokat van aki minden este szeánszszerűen egy feldobós ölbeli játékkal megy a kádba. Saját példámat idézem „Ez beléesett a kútba” című írásomból: „Egyik alkalommal az utcán próbáltam sietni Kisfiammal, hogy odaérjünk egy megbeszélt időpontra. Érezte, hogy rohanok és óvoda után fáradt volt délutánra, nem fűlött a foga a nagy igyekezethez. Megtorpant folyton, majd lecövekelt és kijelentette, hogy nem tud tovább menni. Nagy volt és nehéz már ahhoz, hogy felkapjam és továbbsiessek vele. Végül Illyés Gyula mozdony című verse jött segítségemre, melyet ölbeli játékként (kéz és lábmozgatással) sokat játszottunk, mikor még kisebb volt. „Mozdonyok vagyunk, Ábel? Nagy a súly rajtunk, mozdulni sem bírunk?, figyelj csak akkor nagyon lassan megyünk : S-sz, beh sok súly! Meg se mozdul! Friss szenet, ha bekapok: messze, messze szaladok, szaladok...” Így a lelassulás után szaladtunk, mint a nyúl, aztán lassultunk, és futottunk újra amíg tetszett neki. Kizökkentünk a kezdődő konfliktusból és már sétáltunk is tovább nagy egyetértésben. Figyelemelterelés ez valójában, de rájöttem, hogy többről van szó. Valószínűleg gyermekeinkben ilyenkor előcsalogatjuk azt a jó érzést, amikor pici gyermekként önfeledten egymásra figyelve játszottuk ezeket az ölbeli játékokat a mindennapokban. Amikor még nem járt óvodába, amikor még anya volt számára a legfontosabb, amikor még teljesen egy húron pendültünk. Az óvodás korosztálynak természetesen már nem ez a fő játéktevékenysége, de ahogy te is említetted, fontos segítő szerepe van például az óvodai beszoktatáskor, vagy váratlan helyzetben, nehéz időkben. Drámapedagógiai fórumon mesélték óvónők, hogy fantasztikus amikor például egy vegyes csoportban a nagyok eltanulják az óvónéniktől az ölbeli játékokat és amikor a kisebbek szorult helyzetbe kerülnek, vagy vágynak valakire, aki csak rájuk figyel, ők játszák el ezeket. Például, ha valaki beveri valamijét és a sebesülés csak kisebb, akkor vigasztalásként, figyelemelterelésként az óvónő vagy a nagyobb gyermek azt mondja a másiknak: „ Add csak ide a tenyered kihúzom én a rosszkedvet abból, varázsolok neked!” és már mondja is sokat sejtető hangon, hogy „Áspis kerekes…Véleményem szerint sokkal több óvodás gyermek vágyik még ölbe időről időre, mint gondolnánk (vagy azért mert az élet első éveiben ezt nem kapta meg, vagy átmeneti probléma, testvérszületése, költözés, vagy bármi miatt ami az érzelmi biztonságát felborítja). Azt hiszem, ha óvónő lennék, akkor a „problémásnak” képzelt gyermekeket (és a vizet nem kavaró magukba zárkózott gyermekeket is), akik valószínűleg csak több szeretetre és odafigyelésre vágynak, sűrűbben ölelném, dögönyözném, lóbálnám. Tudom, hogy húsz gyerek közt ezt nehéz megoldani, de én a szőnyegen történő kötelező félórás „foglalkozást”, melyet iskolaelőkészítés zászlaja alatt űznek a legtöbb óvodában, miközben nem is kéne, kevésbé tartanám fontosnak. Sándor Ildikó Tücsökringató kötetének az elején maga is ír arról, hogy volt olyan esete, hogy zeneóvoda előtt kicsit korábban érkezett, hogy egy olyan hat éves kisgyermekkel ölbeli játékozhasson, aki otthoni problémái és a csoportban kialakult problémák miatt, a csilláron lógott, zajongott, semmiben sem vett részt, mindent megtett, hogy magára vonja a többi gyerek figyelmét. Így kialakult köztük a bizalom és hamarosan kompromisszumot tudtak kötni a zeneovi alatti viselkedéssel kapcsolatban, mely remekül működött. Kedves Anniehall! Ennyi hosszan kifejtve az a kiírás, hogy félévestől illetve születéstől –öt éves korig. Azt hiszem, hogy rábízhatjuk magunkat ebben a kérdésben is a gyermekekre és szülőkre, akik ösztönösen megérzik, hogy mikor játsszák ezeket a játékokat, melyek felelevenítését segíti a Kerekítő kezdeményezés: www.kerekito.hu Várjuk véleményeteket, tapasztalaitokat! Judit Jakabosné Kovács Judit, drámapedagógus, Mazsola Játszó és Manócska Muzsika foglalkozásvezető