Virágos kert, zöldellő park várt ránk a gyermekbarát családi szállodában.

Segítőmmel, Lányommal bepakoltunk a terembe. Elhelyeztük a tornaszereket, a bábos zsákot, a hangszereket, a kislabdákat, a bábos kellékeket, a varázsló pálcát, kalapot, az ovisoknak tartogatott kellékes kosárkát.
Nem számítottunk rá, hogy délelőttönként nagy számban térnek be hozzánk a családok, mert ebben a szállodában nemcsak szép kinti játszóterek, gokart pálya, kötélpálya, uszoda és csúszdás benti játszóterek, hanem egy szépen felszerelt óvoda és bölcsődés játszószoba is van megannyi programmal és lehetőséggel.

Ezért külön öröm volt, hogy a délelőtti foglalkozásokon nemcsak hogy sokan betértek, de a szülők is teljes odaadással vettek részt. A Manócska Muzsika fél órájában ismeretlenül is az első perctől kezdve közösen énekeltünk, játszottunk, és még egy nagy tapssal is megleptek a végén, …egészen zavarba jöttem.

A nagyobbak maradtak a Mazsola Játszó bábos énekes tornafoglalkozására is (2-4 éveseknek). Minden napra készültem új bábos, mondókás és mozgásos résszel de a hét vége felé pár szülő újra kérte a kalapos dalt, azaz a molnárlegényeset. Szóval volt közkívánat és spontán játék is.
A harmadik csoport az óvodás korosztálynak lett meghirdetve, itt kicsit másként és mást is játszottunk, mint az előző foglalkozáson. Igazi kihívás volt, hogy a kicsik közül páran maradtak erre is. Volt pár döbbenetes jelenet, például amikor az ovis Mazsola csoportban ragadt kétéves Hanna átvette a boton függő gyöngylepkét és érthetően énekelve elkezdte körbereptetni a gyerekek tenyerén, énekelve: Lepke, lepke szállj a tenyeremre…

Nagyon sokat nevettünk a retro zöld ugró békán (Kormos Mária Zenezugos ötlete). Volt olyan, hogy már régóta nem ugrott fel hiába énekeltünk, sőt ugráltunk neki. Akkor ugrott fel végül, amikor pont az Egyél libám egyél már dal végén az következett, hogy esti harangszóra. Nos, ekkor véletlen megszólalt a déli harang is egyben és a béka is felugrott végre!

A gyerekek szárnyaltak ötleteikkel, varázsigéikkel. Emlékszem mikor Dénes mondott egy vicces halandzsa varázsigét és mi azt is komolyan ismételgettük hátha hat. A legrutinosabb varázsló persze Gabó volt mindennapi törzsvendégem. Anyukája óvó néni, mondta, hogy otthon is sokat varázsolnak. Ja, úgy könnyű! Gabó bárhol látott meg a szálloda területén mindig megállított lelkesen: Te vagy a Mazsola és a Manócska is!

A kis Kristóf, azért hogy duplán zsipp zsuppolhasson, ott maradt egyszer az ovis Mazsolán nagytestvérével. Mesélte anyukája, hogy két éves még nem beszél, csak néha pár alapszót. Így nagyot nevettünk, amikor a meggyúrt gumilabdákból pogácsát készítettünk és kérdésemre mindenki lelkesen ecsetelte, hogy milyen lett az övé: sajtos, sós, magos kiabálták egyesével a gyerekek. Kristóf is teljesen lázba jött és látszott, hogy ő is mondani szeretne valamit, hadonászott és artikulálni kezdett. Odafordultam és megkérdeztem hát: milyen lett a tiéd?-JÓÓÓ! válaszolt nagy elégedettséggel.
Élveztem azt is, hogy ugyanazt a bábjelenetet adtam elő a nagyoknak, mint a kicsiknek, de a nagyokat már be tudtam vonni. Például amikor Mazsola és Manócska locsolta a kerti virágokat (azaz a gyerekekeket), megkérdeztem , hogy milyen virágok. Hát kérem szépen négy és öt éves forma gyermekek mind, mind más virágok voltak. Egy csuda kis értelmes csapat, a kertben, nemcsak rózsa, tulipán, hanem muskátli, írisz, és kapaszkodjanak meg fürtös gyöngyike is volt! Az írisz ala Marci három és fél éves fiúcska. Anyukája mesélte, hogy már ismeri a számokat és a betűket, ez az érdeklődési köre.

Szóval ilyen csapattal ismerkedhettem meg. Ott volt naponta Barnabás is, aki pár napra lizingelte, ápolta és altatta a bárányomat is. Az ő kedvenc játéka a ki-bebújós bohóc volt, pláne mikor ő irányíthatta. Ha kikukucskált a bohóc énekeltünk és rumbatököt ráztunk, ha elbújt pisszenés nélküli csend lett. Az óvodás korosztály spontaneitásának köszönhetek sok önfeledt és vicces percet, egyben ösztönöztek engem is a megszokások és saját elképzeléseim elengedésére.

Az esti altató ötlete pár nappal indulás előtt fogalmazódott meg bennem. Pont az óvodában lévő esti mese időpontjában volt vacsora után, így nem voltunk sokan, de mindig volt nyolc, tíz család, akik beültek a gyertyafényes terembe esti altatódal éneklésre. Liza, Maja mint állandó tag és Zsófi, Flóri tíz hónapos ikerbabák nagyszüleikkel, Luca, Kira és még páran.

Énekeltünk magyar, holland, svájci, erdélyi altató dalokat. A gyöngyös lepke többször is körbe repült. Megható volt látni, ahogy apukájuk, anyukájuk ölében feküdt a végére több gyermek de a pillangó közeledésére azért még kitartották kis tenyerüket, hogy rárepüljön az álompillangó.

Az utolsó napon a foglalkozások végén bepakoltunk a kocsiba. Maradt a teremben egy lila tüsi labdából, egy kiszakadt három centis vékony gumi tüsi. Nos, mire visszamentem a terembe ott találtam Grétát és Lilit sírva szüleik koszorújában. Az egy szál lila gilisztán sírtak, hogy ki viheti haza emlékül. A helyzet egyre elkeseredettebbé vált és tetőfokra hágott, amikor az igazság mezejére lépett az egyik szülő és ketté szakította a gumiszálat, hogy mindkettőjüknek legyen egy pici. A problémát, mely a foglalkozásvezetők életébe bármikor beköszönhet megoldottam, mint utolsó megoldandó ördöngősséget. Búcsúzóul kipakoltam a fél csomagtartót és kitéptem a lila tüsilabdából két három centis szálat. Teljes siker és megnyugvás! Érzékeny búcsúval köszöntünk el egymástól. Ilyen volt hát ez a hét, jó hangulatú, humorral és érzelmekkel teli.

Köszönöm a kicsiknek és a nagyoknak és a kedves szülőknek és nagyszülőknek, és persze a Kolping Hotelnek ezt a szép hetet. Lesz folytatás!


Jakabosné Kovács Judit, drámapedagógus,
Mazsola Játszó és Manócska Muzsika foglalkozásvezető