Karácsonyi legek és újévi fogadalmak


A legmeghittebb pillanatokról már beszámoltam előző adventi vasárnapok című írásomban. Lássuk sorjában az egyéb karácsonyváró legleg eseményeket házunk táján.

A legkínosabb pillanat az volt, amikor egy plüssmackót megnyomtam nézelődés közben az egyik illatszerboltban és nem volt rest jó hangosan rázendíteni a Jingle bellsre. Mindenki rám meredt én meg próbáltam úgy tenni, mintha csak nézegetném az előttem glédában álló, tulajdonosra váró rénszarvasokat és mackókat.

A legabszurdabb az volt, amikor a bevásárló körút végén, megannyi zacskóval és nyakamon izzadásig tekert sállal, amiben végigvágtáztam a bevásárlóközponton, utolsó állomásként betértem a zene boltba, és érdeklődtem, hogy van-e olyan meditációs cédéjük, amin tengerparti víz morajlik (gondoltam, hogy magamat is meglepem az ünnepekre). Az eladó mutatott egyet, ültem az öt csomagommal és a tömött táskámmal, forró fejjel a belehallgató pultnál, fejemen a fülhallgató, kintről a bevásárlóközpont zsivaja és a kinti mikrofonban szóló karácsonyi örökzöld nyomta el a jógazenét. A víz morajlását azért kihallani véltem és még át is futott az agyamon, hogy milyen szívesen feküdnék most mozdulatlanul a tengerparton a hullám verte kavicsok táncát hallgatva. Teljesen abszurdnak tűnt, ahogy lihegve a vásárlás fáradtságos végkimerülésében, ötszázas pulzussal próbáltam valami andalítót beszerezni a téli szünetre.

A legnagyobb segítség: a kilenc éves Lányom volt, aki idén már gyakorló főangyalként felajánlotta, hogy becsomagolja a nagycsaládi karácsonyfa alá szánt ajándékokat (persze nem azokat, ami a miénk alatt lesz, mert az meglepetés). Ezzel legalább egy órát spórolt nekem a finisben, arról nem beszélve, hogy ez neki is és nekem is örömet okozott. Ezt köszönöm a tanító nénijének is, aki technika órán csomagolni is tanítja a diákokat, állítom, hogy ez volt idén a leghasznosabb dolog, amit az iskolában tanultak.

A legnagyobb csalódás: amikor megtudtam az anyósomtól, hogy idén nem csinál beiglit. Így ennek is nekiugrottam. Na jó, nem bántam meg, mert végül ebből lett az egyik legédesebb pillanat.

A legszomorúbb eset az volt, hogy elvesztettem a legkedvesebb karácsonyi lemezünket, amit tíz éve hagyományként hallgattunk mézeskalácssütés közben. Egy Hópihe száll című dal volt ezen, amit sajnos semmilyen más cédén nem találok. Mennyből az angyal a címe a cédének, ha valaki hozzá tud segíteni, nagyon megköszönnénk. Persze énekelünk mi sokat gépzene nélkül is, de ez akkor is nagyon hiányzik.

A legviccesebb pillanat az volt, amikor a vasárnapi adventi gyertyagyújtás ráhangolódásaként betettem azt az új botrányosan gagyi cédét, amin elvileg karácsonyi énekek vannak, de sajnos nem lehetett a boltban belehallgatni. Nos ültünk átszellemülten és várakozón a kanapén, égtek a gyertyák és a megszokott hangzás helyett, szopránban azt énekelte egy furcsa női kar visszatérő refrénnel, hogy: csingilingi lingi, csingilingilingi… Először próbáltam pókerarcot vágni, és reménykedve kivárni a következő éneket, de két másodperc után az egész család hatalmas nevetésben tört ki, majd háromból kettő gyermekünk szirénázásra váltott. Palya Bea és a Kormorán is bevetésre készült, de végül Frank Sinatra karácsonyi lemeze mentette meg némiképp az estét.

A legsúlyosabb pillanat az volt, amikor a Férjemnek fel kellett emelnie a fát, amit jó szokás szerint az utcasarkon szoktam kiválasztani, életem párja meg hazacipeli. Idén túlszárnyalltam a minden évben kissé túlméretezett fa kiválasztását. Tíz év alatt sikerült rájönnünk egy matematikus és egy bölcsész diplomával a zsebünkben, hogy a gond valószínűleg ott van, hogy nyílt térben kisebbnek tűnik ugyanaz a fa, mint zárt térben. Mivel a plafonig érő fa beszerzése a cél, így nehéz a helyzete a válogató favásárlónak. Idén meglepően gyorsan döntöttem (ahhoz képest, hogy házasságunk elején olyan is volt, hogy a hazavitt fenyőt pár nap múlva kicseréltük, mert szebbet láttam). Na szóval idén az első fa, amit kibontattam nagy és nagyon szép formásan tömött volt, pont amilyet mindig keresek. Aztán jött a „felemelő” pillanat amikor a Férjem nem tudta hazahúzni, megemelni is alig. A faárus teherautóján szállítatta haza, a tetejéből majd le kell vágni egy keveset, hogy beférjen. A legizzadságosabb pillanat pedig bizonyára a felállítása lesz.

A legváratlanabb esemény az volt, hogy próbáltam idén elbliccelni a gyertyaöntést, de a Lányom csak belevitt a táncba egy nem várt pillanatban. Csak ott találtam magam idén is forró fazekakat kavargatva és a fél konyhát összeviaszozva.


Újévi fogadalmaim:

Két ünnep között nem leszek gép csak emberközelben, ezért újévi fogadalmaimat is most sorolnám fel, legalábbis egy kis ízelítőt belőle. Már december elején el szoktam kezdeni az éves számvetést, ezért most könnyedén felsorakoztatok párat a teljesség igénye nélkül: Az olvasólámpával ellátott „tetvésző” fotelbe 2009-ben csak olvasni szeretnék beleülni. Ez úton is kérem az apró élősködő társaságot, hogy sem az óvodából, sem az iskolából nem szeretném őket vendégül látni. Nem, nem a fiúk rövid hajában sem, aki pedig a Lányommal kezd ki, annak a Férjem végképp ellátja a baját!

2009-ben a meditációs tengeres cédét legalább havonta szeretném meghallgatni, lehetőleg teljesen egyedül!

Az Új Évben nem ejtek több karcolást az autón, parkoláskor pedig most már nemcsak a totál rossz helyen ácsingózó lámpaoszlopokat de a vas szemetes állványokat is külön szemmel tartom. Beszállás előtt mindig kikapcsolom a riasztót, hogy csak én tudjam, hogy elindult a napom!

Írott anyagot nem küldök át rögtön az utolsó betű leütése után, semmilyen orgánumnak. Nem, nem és nem. Csak három nap érlelés és pontosítás után. Igen, igen, igen!

Ha a fentiek nem tűnnek elég értelmiségi fogadkozásnak, akkor a következővel zárom a sort:

Csak azt adok a körülöttem élőknek, amit én is szívesen kapok. Mosoly, melegség, elfogadás, megértés…

Boldog Új Esztendőt és hasonló számvetést mindenkinek!


Jakabosné Kovács Judit,
Mazsola Játszó és Manócska Muzsika foglalkozásvezető,
www.mazsolajatszo.hu