Köszöntő   Hírek   Mazsola Játszó   Manócska Muzsika   Rólam, munkámról   Hol, mikor?   Fotógaléria   Mazsola és     Manócska   Mindennapokra   Dalok, mondókák   Bábjáték   Drámapedagógia   Írásaim Gondolatébresztő Mosolyfakasztó Ti írtátok   Rendezvények   Sajtósarok   Ajánló   Kapcsolat     MOSOLYFAKASZTÓ   Egy főállású anya karrierje Amikor harmadik, és egyben legkisebb gyermekem is átlépte az óvoda kapuját, délelőtti elfoglaltságként, bábos-énekes tornafoglalkozásokat indítottam egytől négy éves korú gyermekeknek és családjaiknak. Nagyon örültem, hogy másoknak is megmutathatom azokat a bábokat, játékokat, énekeket, mondókákat, amikkel addig csak a saját gyermekeimet boldogítottam sok-sok éven át. Minden kezdet nehéz Mazsola és Manócska kellékei, állatbábok, tornaszerek és hangszerek alattomosan, lassan de biztosan kezdték elönteni a lakásunkat. Amikor már az ágyunkba is csak egy trambulinon keresztül jutottunk be…… Amikor a kottahegyek egymásba értek a szennyes ruha hegyekkel, aminek tetején átszellemülten énekelgettem…… Amikor furulyaszóra égettem oda az aznapi ebédet…….. Amikor a hétvégi nyaralóba a szokásos cuccok mellé bepréseltem Mazsola és Manócska bábjaimat és mini úszógumijaikat azzal, hogy vízparti képeket kell majd készítenem róluk a honlapomra…… Amikor úgy estem be gyermekeim szülői értekezletére, mintha a holdról jönnék, és úgy kérdeztem vissza az elhangzottakra, mintha egy szót se értenék abból, amit az alsós tanító néni elmondott………. Amikor már arra sem jutott időm, hogy régi szokás szerint a férjem ingén azt a sávot kivasaljam, ami az öltöny alól kilátszik………. Akkor rájöttem arra, amit addig csak sejtettem, hogy dolgozó nőnek és főállású anyának lenni egyszerre nem könnyű. Egy ideig azzal biztattam magam, hogy nem számít, hogy elszalad a háztartás fő, hogy gyermekeimnek ugyanazt nyújtom, mint eddig, házisüti, társasozás, kézműveskedés, miegymás. Jó, jó de azért szépséghiba a gyermekek körüli teendőkben is akadt. Például amikor a fiam osztálykirándulására elfeledtem törölközőt bepakolni, mert közben épp csörrent a telefon: újabb Mazsolajelentkező a láthatáron. Másik ékes példa, amikor év végén egy péntek délután büszke nagycsaládos anyukaként úgy sétáltunk haza iskola és óvoda után a játszótérről három gyermekemmel és két barátjukkal, hogy a nagyfiam iskolatáskáját otthagytuk! Otthon sem tűnt fel, hétvégén kaptuk a telefont, hogy gyermekem üzenőjét és tankönyveit megtalálták a játszótéri kukában elázva. A táskát persze ellopták. Szerencsére pár hét múlva jött a szünidő, bezárt Mazsola is nyárra, és három hónapom volt, hogy átgondoljam hogyan is lehetne ezt jobban csinálni szeptembertől. Férjem szemüvegén át Férjem először megörült, hogy munkába állok. Nem számított rá, hogy kezdetben ez inkább vinni fogja a pénzt, mint hozni. A második héten durrdefektet kapott az autó, mert egy darab plakát kitűzéséhez felhajtottam egy kelleténél magasabb járdaszegélyre. Tíz perccel a Szentendrei foglalkozás előtt. Odagurultam fél kerékkel a művelődési ház elé. Belegondoltam, hogyha nem segít valaki, akkor nem érek vissza délre a három napja oviba járó gyermekemhez, ahogy ígértem neki. Beláttam, hogy ez maradandó lelki károsodást okozna, kiszámoltam, hogy súlyos összegeket emésztene fel a későbbi pszichológiai kezelés, ezért inkább azonnal kihívom a sárgaangyalt. Aztán ránéztem a két hajléktalan külsejő emberre, akik ott kószáltak a Duna parton, és megkérdeztem, hogy nem tudnának-e nekem kereket cserélni. Boldogan! Teljes bizalmat szavaztam nekik. Megegyeztünk a jussukban, mindenki boldog volt. Ott kellett hagynom őket mert már szállingóztak a mamák, így nyitva hagytam nekik az autót. A terembe érkező anyukák közül páran szóltak, hogy tudom-e hogy megkörnyékezték az autómat, mondtam, hogy igen, ők a segítőim épp kereket cserélnek. Mikor a foglalkozások végén visszamentem a kerekek már szépen a helyükön voltak. Száguldhattam is a fiamhoz. Útközben hívtam a férjem és lelkendeztem, hogy micsoda szerencse ért, hogy megpróbáltatások ellenére minden rendben. Csöppet sem repesett, pár napon belül kiderült, hogy az új kerékhez hozzá kell cseréltetni a többit tetemes összegért. Javulás napról napra, évről évre Következő évben már tudtam mire számítsak, ezért túltettem magam minden előítéleten és nem tűnődtem tovább azon, hogy az én anyukám annak idején, hogy tudott három gyermek mellett dolgozni anélkül, hogy takarítónője lenne. Érkezett a heti segítség, és a helyzet máris javult előző évhez képest. Aztán a tornaszereket elkezdtem szigorúan a pincében tárolni, és a Mazsola és bábdolgokat egy eldugott sarokba szorítottam. Az autóval még később is hadilábon álltam, egyszer induláskor hátratolattam egy holttérben lévő lámpaoszlopnak. Nagy megkönnyebüléssel értesítettem megint férjemet, hogy életben maradtam, hiszen akkora csattanást hallottam, hogy azt hittem menten meghalok, pedig csak a hátsó lámpa bánta. Családom férfi tagjai nem érezték át a „holttér” história lényegét, szerintük holtérről csak mozgó autó esetén lehet beszélni. Hja. Aztán eljött a reggel amikor is előző napról égve hagyott lámpa lemerítette az akumlátort, párom lemondott pár tárgyalást és furikázott a motyóimmal és velem Budaörsre a nagy vismajorban. Amikor látta, hogy átpakolom a lerobbant autóból még az egyensúlyozó forgóteknőt is, felháborodva dörgött rám, hogy nekem még ilyenkor is ezen a vackon jár az eszem, hogy még ilyenkor se hiányozhat semmi! A foglalkozás végéig férjem meghozta az autót, amit két másik szakértővel rendbe hoztak és közölte, hogy egy Forma egyes autóversenyzőnek kisebb stábja van, mint nekem. Idén a Leányfalui Mazsola és a mézeskalács előadás előtt két kilométerrel robbantam le. Dömével a méteres hóemberrel stoppoltam. Segítségemre volt egy őrangyal aki rögtön elfuvarozott, így nem késtem el. Hazafelé pedig a sárgaangyal segített. Az akumlátor nem bírta, azokban a napokban a telefontól kezdve minden lemerült vagy kisült körülöttem. Ezt jelnek vettem, és januárban megtettem új évi fogadalmaimat, melyek közt a meditációs légzés elsajátítása kapta a főszerepet. A telefonom pedig azóta is lehetetlen helyzetekben csörög, mintha valami milliárdos vállalkozásom lenne, pedig csak a kedves érdeklődő anyukák és nagymamák hívnak, és örülök nekik nagyon. Nyáron ritkultak a hívások, igaz egyszer telefonos tájékoztatás közben belekiabáltam egy ártatlan nagymama fülébe, hogy „ránts be”, „kapás”, majd sűrű elnézést kérés közben elköszöntem és a stégre omoltam, mert közben leakadt a halunk. Örülök, hogy a helyzet javult azért minden téren, a kezdeti nehézségeken túl vagyok, már nincs kupi, és nem felejtek el megbeszélt időpontokat, és idén még egy fazekat sem égettem oda. Kellett ehhez persze a férjem a türelmével és a gyermekeim, akik nevettek velünk az egészen. Jakabosné Kovács Judit 2008. január. 8.