Köszöntő   Hírek   Mazsola Játszó   Manócska Muzsika   Rólam, munkámról   Hol, mikor?   Fotógaléria   Mazsola és     Manócska   Mindennapokra   Dalok, mondókák   Bábjáték   Drámapedagógia   Írásaim Gondolatébresztô Mosolyfakasztó Ti írtátok   Rendezvények   Sajtósarok   Ajánló   Kapcsolat     MOSOLYFAKASZTÓ   Egy bográcsolás viszontagságai jjjjjjjjjjjjjjlllllllllllllllllllllléééééééééééééééééééééééééééékkkkkkkkkkkkkk Idei első nyári írásom első sora a bizonyíték arra, hogy három gyermekemmel egész nyáron vidéki nyaralónkban vagyunk, és persze minden körülöttük forog. Gondoltam, hogy pár hét elteltével csak leülök és lejegyzek egy bográcsolást az internet nélküli laptopba, de amint látják, nem könnyű, egyik gyermekem máris beleírt. Tüzet rakni sem könnyű. Az ősembernek elég volt hozzá két kovakő és megvolt a vacsora. Nem tudom, hogy csinálták, ennél sokkal bonyolultabbnak tűnik az egész. A Nagy a tűzrakás mestere, (a Férjem hétköznap lévén amúgy is dolgozott). A Nagy kiadta az utasítást, hogy a gúlaépítéshez fára van szüksége, hozzunk a fatelepről (az ősemberes koncepció ezen a ponton rögtön megdől). Elindult a talicskás menet. A Kicsi a vendéggyerekkel beült a talicskába és már indultunk is. A fatelep bódéjában két kapuőr is fogadott, de egy se kísért be minket a nagy telep kusza színterére. A talicskával biztos gyakorlott faszállítóknak tűntünk. Először egy rühös láncra vert kutyát sikerült megkerülnünk, majd, mint városi látogatók megörültünk egy pulyka látványának, egészen addig, míg fel nem fújta magát, és nem kezdtek el munkások kiáltozni felénk, egy kőhalom mögül, hogy mérges a pulyka, jobb ha elkerüljük. Ekkor már szedtük a lábunkat és nem várt módon a másik oldalról a hátunk mögül lánccsörgést hallottunk, és Lányom rémületére egy újabb loncos kutya közelített csaholva felénk. Ezen már mi felnőttek is visszahőköltünk a Kicsi pedig üvöltözni kezdett, hogy menjünk már erről a büdös és őrült helyről. Mentségünkre megláttunk egy ártatlan kacsacsapatot a kerítésnél, így amíg Vendégbarátnőmmel (nem szereti ha úgy mutatom be, hogy olasz operaénekes a férje, bizonyos Alfio Grasso, ő pedig a Málna zenekar énekese, ezért zárójelbe teszem ezeket az információkat és a nevét sem árulom el) elkezdtünk fahasábokat pakolni a talicskára, biztattuk a kiábrándult gyerekeket, hogy na, a kacsákat tényleg megnézhetik, amíg megpakoljuk a talicskát. Erre már a Kicsi is abbahagyta a „büdösözést” és kedvesen közelítettek a kacsahad felé. Azok meg hápogva futkosni kezdtek. Ekkor beazonosíthatatlan forrásból erőteljes férfi basszus dördült a gyerekek irányába egy távoli helyről: ”Hagyjátok a kacsákat! Mit képzeltek!!!...” Ekkor tűnt csak fel, hogy a Nagy nem is jött velünk, csak kiadta az utasítást a tüzifára. így magunkban gyorsan összekapkodtuk a fahasábokat és minél előbbi menekülésre fogtuk a dolgot. A kapunkon olyan fáradtan léptünk be, mintha egész napos vadászat-halászatból érkeznénk, pedig csak délelőtt tizenegy volt. A Nagy frissen és üdén fogadott egy biciklin érkező környékbeli baráttal bővülve. Amíg mi a házban a krumplit pucoltuk az ebédhez, fejszesuhintásokat hallottunk, csak remélni mertük, hogy nem a vendéggyerek próbálja nálunk megtanulni a fadarabolás művészetét (szerencsére csak a sajátom serénykedett). Pucolás után gyors végtagszámlálást tartottunk és örömmel nyugtáztuk, hogy a gúla és a tűzrakás szépen alakul. Első körben odaégtek az olajba tett szalonnadarabkák, ami elvileg fizikai képtelenség. Így újra kezdtük és volt pár pillanat, amikor tehetetlenül próbáltam volna lejjebb venni a hőfokot ami csak egy villany vagy gázrezsó esetén lehetséges. Párszor megfulladtam és szétégtem, de a paprikás krumpli végül olyan finomra és illatosra sikerült, hogy azok a gyerekek is két tányérral ettek, akik a sütés előtt még húzták a szájukat a kihirdetett napi menüre (egy kicsit talán a vendég barátnő is, mert abban reménykedett, hogy egészséges dolgokat tömünk majd magunkba a napokban). A környékbeli barát is többször szedett miközben ecsetelte: Anya a telefonba azt mondta, hogy a paprikás krumplit nem is szeretem. Lehet, hogy ő nem szereti és azért mondta, mert azt hitte ez vérvonal!”. Ez nagyon viccesen hangzott egy tíz éves gyermek szájából. Bóknak vettem. Ennyi volt a történet, amiről beszámolhatok, nem titok, hogy nálunk a nyár akaratunkon kívül ételkészítésről és annak elfogyasztásáról szól, naponta többször, csak abban van variáció, hogy magunkban, rokonok vagy barátok társaságában mímeljük-e. Jakabosné Kovács Judit, Mazsola Játszó és Manócska Muzsika foglalkozásvezető, www.mazsolajatszo.hu www.kerekito.hu