Jakabosné Kovács Judit vagyok. 1974-ben születtem. Zeneszerető nagycsaládban nőttem fel, volt zongoránk, furulyánk, körülöttem mindenki játszott hangszeren, a szüleim, a nagyapám, a testvéreim. Én nem, talán akkor még nem volt hozzá türelmem. Nem erőltették, szörnyű "Spock" gyerekek voltunk, telefirkálhattuk a falat. A zene körbevett, hétköznapokon és ünnepeken, orgonáló nagyapám okított minket a zenei alapokra. Kisiskolásként társasjátékokat készítettem és saját tákolmányú bábokkal a nagyfotel mögül báboztunk testvéreimmel szüleinknek, nagyszüleinknek.

Tanulmányaimat a Deák Téri Általános Iskola családias hangulatú, színes és szeretetteljes légkörében kezdtem, és élvezetem hosszú évekig. Lelkes tagja voltam a színjátszószakkörnek, melyet Bodonczy Andrea vezetett. Általa kerültem ki 1986-ban a Bécsi Nemzetközi Gyermek Színjátszó-találkozóra, ahol az árnyjáték rejtelmeivel ismerkedhettem, és itt készítettem életem első komolyabb bábját, egy marionettfigurát. A magyar gyerekek felkészítője és kísérője Gabnai Katalin volt, akinek előadásait 10 évvel később az ELTE-n drámajáték-vezetői program keretében élvezhettem.

Érettségi után az ELTE-n angol nyelvtanár szakot végeztem, több szemeszteren keresztül pszichológiát és pedagógiát tanultam. Két évvel később Bölcsészkaron egyetemi diplomát kaptam angol nyelv és irodalomból. Közben részt vettem az ELTE, akkor induló drámapedagógiai programján, melynek köszönhetően drámajáték-vezetői képesítést szereztem. Sokat tanultam Kaposi Lászlótól. A báb és maszk gyakorlati tantárgynak köszönhetően, Granasztói Szilvia segítségével betekintést nyerhettem a Magyar Állami Bábszínház kulisszatitkaiba.

Később, a Hagyományok Házában népi kismesterségek játszóház-vezetői tanfolyamot végeztem, ahol Sándor Ildikótól tanulhattam rengeteg népi ölbeli játékot, éneket, mondókát. Megpróbáltam gyermekkori zenei élményeimet is feleleveníteni, hiszen ekkor már megszületett első gyermekünk, majd a második és rá négy évre a harmadik.

Saját gyermekeim nevelése során számos tapasztalatot gyűjtöttem zenés, tornás foglalkozásokon, melyekre 2-3 évesen egy-egy délelőtt jártunk. Láttam, mitől működik, vagy mitől nem működik egy foglalkozás. Sokat tanultam az I. kerületi Nevelési Tanácsadó logopédusaitól. Ugyanitt részt vehettem egy egy éves beszédindító játszócsoporton, ahol egy pszichológus és logopédus páros 2-4 éves gyerekekkel foglalkoztak (A terápiának fontos része volt a mozgásfejlesztő játékok használata). Figyelemmel kísérhettem egy óvodásoknak szervezett pszichológiai mesedráma csoport munkáját is. Számtalan fejlesztőpedagógiai témájú szakirodalmat, írást olvastam, a dyslexia prevenciótól kezdve az ayres terápiáig.

A gitárral és a furulyával első gyermekem születése után kezdtem közelebbről ismerkedni, abból az indíttatásból, hogy fiam kedvenc Gryllus dalait gitáron kísérhessem. Zenetanárhoz jártam, és zongoratanár sógornőm is sokat segített ezen a régi-új úton.

Mazsola és Manócska készítése és színrelépése is gyermekeim és barátaik szórakoztatására készültek, majd terjedtek el szélesebb körökben is.

Barátnőmmel, Bodó Marcsival számos bábelőadást tartottunk születésnapi rendezvényeken, kerti partikon, valamint gyermekeink óvodájában. Írtunk őszi, tavaszi darabokat óvodás korúaknak, melyeket a darab témájával kapcsolatos közös népi játékok, zenélés vagy kézműveskedés követett. Volt szerencsénk drámajátékokat játszani kisebb gyermekcsoportokkal is.

2006. őszén, amikor legkisebb gyermekem is átlépte az óvoda kapuját, drámapedagógusként Mazsola Játszó címmel bábos-énekes tornát indítottam több helyszínen 1-4 éves korú gyermekeknek, azóta Mazsolával, Manócskával és a furulyámmal indulok "munkába" reggelente.

A Mazsola Játszó foglalkozásokon nemcsak saját készítésű bábokat használok, hanem a bábok egyes tartozékait, kukoricaautót, csuhébabát, színes selyemsálat, selyem kincses zsákot stb., ezeket magam készítem. Remélem sikerül velük örömet szerezni a gyerekeknek.

2007. tavaszán végeztem el Gállné Gróh Ilona Ringató módszertani tanfolyamát, olyan indíttatásból, hogy saját foglalkozásaim zenei részét tökéletesítsem. A módszer és a kisbabákkal való foglalkozás nagyon megtetszett, láttam, ahogy a pár hónapos babák rácsodálkoznak a furulyaszóra...

A tapasztalások hatására hamarosan megszületett Manócska Muzsika nevű zenei foglalkozásom, melyet a Mazsola Játszó foglalkozással a drámapedagógiai szemléletmód, a művészettel való művészetre nevelés köt össze. Felépítettem egy várat, melynek építőkövei az érzelmi és művészeti nevelés fontosságát hirdetik. Ezt a várat mindenki beveheti, akinek kedve van hozzá! Segíthettek rakosgatni a téglákat, hogy még magasabb legyen!

Művészeti és érzelmi neveléssel, valamint az anya és gyermek játékával kapcsolatos tapasztalataim az Olvasnivalók, Drámapedagógia és Bábjáték menüpontokban olvashatóak.

A Manócska Muzsikán nem használok tárgyi eszközöket, elsődleges inger a zene. Élő énekszóval és hangszerjátékkal vesszük körbe a gyermekeket. Ha valaki babájának, három év alatti gyermekének zenei foglalkozást keres, érdemes kipróbálnia. Aki szülőként, nagyszülőként szeretne oldott légkörben együtt énekelni másokkal így bővítve dalkincsét, ölbeli játéktárát, őket is a Manócska Muzsikára várom.

Aki mozgásos, bábos foglalkozásra vágyik, azokat egy és négy éves kor közötti gyermekével a Mazsola Játszó foglalkozásaimra várom. Ezeken is fontos szerepet kapnak az ölbeli játékok, de itt az énekeket inkább csak aláfestésként énekeljük, mint tanuljuk. Nagymozgásokon, mozgásos játékokon és mozgásfejlesztő eszközök kipróbálásán és a bábokkal való ismerkedésen van a hangsúly.

A két foglalkozás módszertana és célja más, máshol van a hangsúly.

Mindkettőt szeretem! A szülőké a döntés, hogy melyikben találja meg azt, amit keres.

Szeretettel várom a családokat a baba-mama foglalkozásaimra, melyekről részletes információk a Mazsola Játszó és Manócska Muzsika menüpontokban találhatók!

Játsszunk, énekeljünk, mozogjunk együtt!

Jakabosné Kovács Judit
drámapedagógus