Gyereknapi szertartás a sárga házban


Régóta tartjuk a gyereknapot, hogy évi bolondságos napjaink száma eggyel több legyen. Régi szokás szerint május végén elmegyünk egy gyermeknapi rendezvényre, koncertre, és vasárnap a velencei sárga falú közértben annyi fagyit ehetnek, amennyi csak beléjük fér.

Idén úgy alakult, hogy a margit szigeti gyermeknapi rendezvényre mentünk ki együtt. Kivételesen a főelőadás (legalábbis számunkra) én magam voltam Mazsola és Manócska gyermeknapi interaktív bábos énekes műsorral.

Reggel a megszokottnál is nagyobb izgatottsággal próbáltam reggeli helyett kézzel festett honlap feliratos molinót készíteni, merthogy elszaladt velem az idő és nem tudtam rendeset és maradandót legyártatni időben. Festettem, vázoltam, és még egy Mazsolás selyemkendőmet is körbevágtam és felragasztottam a kartonra. Aztán Mazsola csúzliját kezdtem el égen földön keresni, és hurrikánként dobtam szét a lakást miatta, miközben sorra gyanúsítottam a gyerekeimet, nagyság és életkor szerinti sorrendben. Aztán vasalgattam a nyaralónk színes selyemfüggönyét, amit ilyenkor az előadás végén szélként lengetünk a gyerekek feje fölött. Egy óra körül hallottam, ahogy a Férjem átmeneti transzállapotomra utalva azt mondja a telefonon érdeklődő Anyósomnak: „Én már most menekülök a gyerekekkel a szigetre.”

Azért az előadást végül még a Nagy is élvezte, mert egyszer csak a szabadtéri színpad mögött, premier plánban egy közterület fenntartó pasi cigivel a szájában elkezdte lecserélni a fekete zacskós fémkukát kékre. A kuka közvetlen a színpadnál volt, de az előkészületekkor sajnos nem vettem észre, holtig tanul az ember. A pasi ráérősen, matatás és zacskózörgetés közepett meg megállva, a bábjátékomat figyelve végezte halaszthatatlan dolgát. Az összes fotón, mely referencia céljából készült, ott tornyosul fölém a kék és feketén lobogó zacskójával, lógó szivarjával háttérképként. Szóval, amíg én a közönséget szugeráltam, a Nagy a kukásemberen mulatott. A Lányom kellő távolságból izgult értem, a Kicsi meg közelről kiáltotta és énekelte túl a gyerekeket, úgyhogy az interaktivitás garantálva volt. Férjem pedig a legtávolibb fa tövéből vett videóra, miután két napig mondogatta, hogy „nem veszlek videóra, nem kell több promo! Elég volt!”. A rendezvény és a Margitsziget végül kellemes élmény volt, csak éjjel a molinó szétázott és tönkrement így a szervezők már nem tudták visszajuttatni.

Szóval a gyereknap első felvonásán túl voltunk, amikor is egy héttel rá elérkezett, a hivatalos dátum is, május utolsó vasárnapja. Reggel élő kalendáriumaink jelezték is a jeles nap érkeztét.

Aztán a Kicsi valami nyüszítésbe kezdett pedig még nyolcat sem ütött az óra. Férjem lement kenyérért és a nyüszítő Kicsinek odaszólt, megsajnálva a kis úthengert, hogy akkor ebben a közértben elkezdik a gyereknapi fagyizást. Árulás! Még hogy így legagyítani szokásos gyereknapi fagyizásunkat! Szó-szót követett, aztán a Kicsi egy reggeli jégkrémet kapott, Velencei folytatással beígérve. Reggeli után bevágtuk magunkat az autóba és irány Velence. Alig csatoljuk ki az öveket, a Lányom már kérdezi is, hogy „ugye megyünk a sárga házba jégkrémezni, mert az a hagyományos!?”

Igen, úgy lett az utca végi sárgafalú ABC hagyományos helye a végtelenített fagyizásnak. Tíz évvel ezelőtt úgy képzeltem, hogy a gyereknapi fagyizáshoz letekerünk a tópartra és egy fűzfa árnyékában romantikusan elidőzve nyaljuk a gombóctornyokat. Az ötlet amúgy a Férjemé volt, így a megvalósítást némi vívódás után rábíztam. Így mentünk irányításával a tópart helyett a sarki közértbe, mert a gyerekek kitalálták, hogy a jégkrémet jobban szeretik. A jégkrém a boltban olcsóbb, mint a parton, így csak a sarokra karikáztunk és még így is örülhetek, hogy nem valamelyik hipermarketba terelt minket közgazdász és matematikus végzettségű Férjem. Azóta a sárga házban ünnepelünk, minden évben. Idén is ott ültünk a beton út szélén a bolt bejáratának beton padkáján a jégkrémes papírok között, különböző ízű és színű csepegő pecsétekkel a pólóikon.

Aki nem hiszi, nézze meg a fotókat…

(További képek a rendezvényről a Galériában)

2008. június

Jakabosné Kovács Judit,
Mazsola Játszó és Manócska Muzsika foglalkozásvezető,
www.mazsolajatszo.hu